Híres emberek hamvasztása: Humhprey Bogart a mogorva színészóriás

Noha ma már elterjedt a hamvasztás gyakorlata, az 50-es évek Amerikájában még csak a temetések 5%-át tette ki. Humphrey Bogart, az akkoriban legjobban keresett férfi színész temetése emiatt nem volt megszokott. Bogart maga akarta, hogy halála után hamvasszák el. Bár vágya az volt, hogy szeretett hajójáról, a Santanaról a Csendes óceánba szórják a hamvait, ez […]

Híres emberek hamvasztása: Walt Disney, a rajzfilm reformer

Walt Disney sem kivétel azon hírességek sorából, akik halála óta különböző pletykák keringenek arról, hol temették el, vagy eltemették-e egyáltalán. Ilyen szóbeszéd az is, miszerint lefagyasztva várja, hogy majd a technológia fejlődésének következtében egyszer újra életre keltsék. De az is elterjedt, hogy Disneylandben van eltemetve. A tény viszont az, noha nem extrém, és nem is […]

Híres emberek hamvasztása: Einsteinből akarata ellenére lett múzeumi kiállítás

Albert Einstein kívánsága az volt, hogy halála után hamvasszák el, hamvait pedig titokban szórják szét. Nem akart látványosság lenni halála után sem, semmilyen kiemelkedő temetéssel, vagy búcsúztatással. Akaratát csak részben sikerült megvalósítani családtagjainak. Elhamvasztották, hamvait a Delaware folyóba szórták, de boncolásakor dr. Thomas Harvey patológus a család tudta és beleegyezése nélkül eltávolította Einstein agyát és […]

Híres emberek hamvasztása: Kurt Cobain temetése

1994. április 10-én, huszönöt évvel ezelőtt hamvasztották el a Nirvana együttes énekesét, szövegíróját, gitárosát, Kurt Cobaint. Öngyilkossága után testét elhamvasztották, és a Wishkah folyóba szórták. A temetésén Courtney Love és Krist Novoselic mondtak búcsúbeszédet.   1967. február 20-án született, a Washington állambéli Aberdeenben. Édesanyja, Wendy Elisabeth Fradenburg pincérnő, édesapja Donald Leland Cobain autószerelő. A családban sokan […]

Az Új köztemető és a 301-es parcella

Az Új Köztemetőt 1886. május 1-jén nyitották meg. 207 hektáros területével Budapest legnagyobb temetője, körülbelül 3 millió elhunyttal. Czigler Győző műépítész tervei alapján alakították ki a temető elrendezését és a fő épületeket 1903-ban. Ebben az évben két katonai parcella is kialakításra is került, ahova az első, később a második világháború halottait temették. Nemcsak magyar, hanem […]

A Farkasréti temetőről

A temető 1894. április 1-jén nyílt meg hivatalosan. A környéken lévő kisebb temetők telítettsége okán hozták létre, de hamar népszerűvé vált páratlan fekvése miatt. Már 1912-ben 72 hold nagyságúra nőtt a területe. A 20-as években egyre inkább ide tevődött át a budai lakosság temetkezése. A környéken lévő temetők megszűnése után, több áttemetés történt. Cathry Szaléz […]

Zsidó temetők Budapesten (2.rész)

Salgótarjáni utcai zsidó temető 1874-ben alakították ki a Fiumei úti sírkert területéből leválasztva. 1892-ig az egyetlen zsidó temető volt Pesten. A többit felszámolták, a Lehel úti temetőből számos halottat szállítottak át ide. 4,8 hektáros területe gyorsan megtelt, 1920-tól már a Kozma utcai temető veszi át a szerepét. A vallási okok miatt kőfallal körülvett területén olyan […]

Zsidó temetők Budapesten (1.rész)

Kozma utcai izraelita temető 1893-ban nyílt meg az Új köztemető mellett. Az 1873-ban bezárt Váci úti és a közvetlen mellette lévő zsidó temető telítettsége, majd megszűnése után a Kozma utcában az első temetések a nagyszámú exhumáltak voltak. 1905-1910 között szállították át ide az elhunytakat. Olyan neves személyiségek kaptak helyet itt, mint a Oppenheimer Simon Ben […]

Ady Endre temetése

“Egy merev test a puszta ágyon, mélyen a vaságyon, fekete szegény tetem, egy lepedővel betakarva, a fekete, kendővel felkötött arc, odavetve az ágyra, hidegen, a haja a barna párnán. Borzasztó, tényleg halott. Nem merek visszanézni, hogy ő is látja, takarnám, akarnám meghazudtolni a halottat előtte, ki mögöttem áll, Mona Lisám, Ady halott.” (Móricz Zsigmond: Ady […]

A Fiumei úti sírkertről és halottairól – 2. rész

1958-ban építették meg a Munkásmozgalom mauzóleumát. Az 1989-ben elhunyt Kádár János temetésére nem itt került sor, hanem a Park egy kiemelt részén. A Kádár korszakban az emberek szemében a temető, a párt vezetői számára fenntartott búcsúhellyé vált, így a kor kiemelkedő személyiségei közül többen inkább a Farkasréti temetőbe, vagy a Kozma utcai zsidó temetőbe temetkeztek. […]