Paul Williams Walker IV, 1973. szeptember 12-én született, Glendale, Kaliforniában. Édesanyja divatmodell volt, édesapja pedig egykori amatőr bokszoló, aki kétszeres Golden Gloves bajnok volt, utána pedig csatornaépítő vállalkozó volt.
Színészi pályafutása már két éves korában elkezdődött, egy Pampers pelenka reklámban. 1991-ben érettségizett le, a Sun Valley-i keresztény középiskolában, tanult még tengerbiológiát is.
Gyermekkorának nagy részét végigkísérték a reklámfilmek, majd már iskolás korában két szerepet is eljátszott Highway to Heaven sorozatban, majd egy évvel később Monster in the Closet mozifilmben, majd szintén egy évvel később Programmed to Kill-ben szerepelt.
A 90-es évek második felére olyan filmekben tünt fel, mint a a Prérifarkas Blues, az Ökörikrek, a Pleasantville, A csaj nem jár egyedül vagy a Koponyák.
2001-ben Vin Diesel mellett ismert a Halálos iramban című filmben. Továbbá szerepet játszott még a Halálosabb iramban, a Halálos iram 2009-es változatában, valamint a Halálos Iram 7-ben.
Szerepelt még A szörny a szekrény, a Gépesített terroristanő, a Tammy és a T-Rex, a Pleasantville, a A csaj nem jár egyedül, a Koponyák, a Kéjutazás, a Idővonal, A tenger vadjai, a A dicsőség zászlaja, a Bobby Z élete és halála, a A Lazarus-terv, a Tökéletes bűnözők, a Összeláncolva és a Eszement zaci című filmekben.
Élete során 4 díjra is jelölték. 2002-ben és 2014-ben MTV Movie Awardon, 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben Teen Choice Awardson. Az összes díjra a Halálos Iramban című filmek miatt jelölték, kettőt meg is nyert.
2013. november 30-án hunyt el, egy által szervezett jótékonysági rendezvény. Majd az esemény után egyik barátjával, Roger Rodassal beszálltak új autójába, hogy kipróbálják egy próba úton. Azonban elvesztette az irányítást az autó felett, Roger Rodas, majd egy lámpaoszlopnak és egy fának csapódtak, ezek után pedig az autó kigyulladt.
A vizsgálatok alapján Roger Rodas azonnal belehalt az ütközésbe, azonban Paul Walker még élt mikor a tűz kigyulladt, és ő a sérülései mellett, a tűzben hunyt el.
Később kiderült, hogy Walkernek az ütközésben a biztonsági övtől kettétört a gerince, és hiába élt még nagyjából másfél percet, de nem tudott kiszabadulni az autóból.
Temetésére december 15-én került sor, a Forest Lawn emlékparkban. A szertartáson csak a meghívottak vehettek részt, a biztonsági őrök biztosították, hogy a rajongók és a sajtó biztos ne vegyen részt rajta.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Paul_Walker
https://www.blikk.hu/aktualis/emlektargyakba-teszik-paul-walker-hamvait/qf72gxc
https://www.life.hu/eletmod/20201130-megrazo-reszletek-paul-walker-tulelhette-volna-a-balesetet.html
https://femina.hu/vilagsztar/paul_walker_temetes/