Az Új Köztemetőt 1886. május 1-jén nyitották meg. 207 hektáros területével Budapest legnagyobb temetője, körülbelül 3 millió elhunyttal. Czigler Győző műépítész tervei alapján alakították ki a temető elrendezését és a fő épületeket 1903-ban. Ebben az évben két katonai parcella is kialakításra is került, ahova az első, később a második világháború halottait temették. Nemcsak magyar, hanem más nemzet hazánkban elhunyt katonáit is. Ezen parcellák nagy részét az 50-es években felszámolták.
1968-ban megépült krematóriumot Pompás János tervezte. Ez volt Budapest első krematóriuma, amit 2007-ben zártak be. Az Új köztemetőben alakítottak ki először amerikai típusú parcellákat is, a megnövekedett hamvasztásos temetések okán. Ezek hant nélküli, füvesített síremlékek. 1984 óta lehetővé tették a hozzátartozók számára a hamvak hazavitelét. 1953-ban pedig kialakítottak egy szórásra alkalmas parcellát. A 2001-ben létrehozták a Hősök temetője emlékparkot, valamint 2002-ben felállították a Magyar katonák emlékművét.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlása során kivégzetteket a 300-as és a 301-es parcellában temették el, amelyek a temető egy távoli pontján találhatóak. Az 1989-ben történt exhumálásig titkos volt a holttestek helye. Dr. Pajcsics József ezredes a Nagy Imre per dokumentumai között találta meg a “Darázsfészek”elnevezésű iratot, amely temetés részleteit tartalmazta. Eszerint Nagy Imre, Gimes Miklós, és Maléter Pál holttestét a Kozma utcai börtönben temették el, és 1961 február 24-én hantolták ki, majd vitték át teljes titokban az Új köztemetőbe. Losonczy Gézát és Szilágyi Józsefet valószínűleg a haláluk napján már ide temették. Április 6-án fejeződött be a feltárás. A testeket kátránypapírba csomagolva, drótkötéllel átkötve, arccal a föld felé fordítva találták meg. Ez megnehezítette a testek azonosítását, mert a méltatlan állapotban való eltemetés miatt rosszabb állapotba kerültek elő a maradványok. Az Igazságügyi Orvostani Intézetben vér és DNS minták, valamint fogpótlás alapján azonosították a testeket. Június 16-án tartották az újratemetést a 301-es parcellánál ökumenikus gyászszertartás keretében.
A feltárásról származó információk: nagyimreemlekhaz.hu