John Charles Carter, Willmette, Illinois államban született, 1923. október 4-én. Színészi karrierjét a chicagoi New Trier High Schoolba kezdte, ahol részt vett az iskolai színjátszókör munkájában. Kimagasló eredményeinek köszönhetően felvételt nyert Northwestern Egyetemre. Filmekben való szereplését már az egyetemi évei alatt elkezdte és szerepelt a David Bradley 16 mm-es filmjében, az Ibsen-mű alapján készült Peer Gyntben.
1944 csatlakozott a légierőhöz és ott lett katona, egészen 1947-ig. Feleségét, egyetemi hallgatótársnőjét, Lydia Marie Clarke-ot az egyetemen ismerte meg, de már katonaként szolgált amikor megesküdtek. Felesége a háború után rövidebb ideig modellkedett, ezután viszont már közösen igazgatták az észak-karolinai Asheville színházat. Itt lépett fel először közönség előtt. Közös életük következő állomása New York volt, ahol Broadwayn kapott szerepet az Antonius és Kleopátrában. A színpadon szerzett sikereinek köszönhetően a televízió is felfigyelt rá, amely később megnyitotta előtte a filmvilág kapuit.
A filmipar válságba került az 50-es években a televízió térhódítása miatt. Az emberek inkább maradtak otthonuk kényelmes környezetében, mint hogy moziba menjenek. Szélesvásznú, látványos filmekkel próbálta meg Hollywood visszacsábítani a korábbi közönségüket a filmvásznak elé.
Heston a külső adottságainak és színészi tehetségének köszönhetően tökéletesen megfelelt a hős szerepére. Első nagy mozis sikereit Cecil B. DeMille filmjeiben aratta. Szerepelt a A földkerekség legnagyobb show-jában, ahol a cirkuszi menedzser szerepét öltötte magára, és a Tízparancsolatban, ahol Mózest alakította. 1958-ban már a western világa is kedvezően fogadta, miután szerepelt Idegen a cowboyok közöttben. Pályafutása legemlékezetesebb szerepét William Wylertől kapta, ő játszotta a címszereplőjét a Ben-Hurnak. 11 Oscar-díjra jelölték végül a filmet, amelyek közül az egyiket Heston nyerte el. Emlékezetes színézi alakítást mutatott be továbbra a legendás El Cid megformálása során, Anthony Mann azonos című produkciójában, amelyben Sophia Loren volt a társa.
A 60-as években emlékezetes filmjei között jelen volt a Nicholas Ray 55 nap Pekingben című alkotása, melyben Matt Lewis őrnagyot alakította, Michelangelót formálta meg Carol Reed Agónia és extázis című filmjében, A világ legszebb története, a Khartoum – A Nílus városa és a Hadúr szintén a látványos filmjei sorát gyarapította. Franklin J. Schaffner, az utóbbi film rendezője kérte fel őt később óriási sikert aratott sci-fije, A majmok bolygója főszerepére. További sci-fi filmjek, amelyekben szerepelt: Az Omega ember és a Zöld szója. Az 1970-es évek divatos irányzata, a katasztrófafilmek darabjaiban is a hős szerepeket kapta meg, ilyen volt például a Földrengés, amelynek a befejezését az ő kívánságára megváltoztatták, mivel elege lett a mindent túlélő ember felett álló hősökből. Magyarországra is ellátogatott, a Koldus és királyfi forgatásán, amelyben VIII. Henriket alakította a népszerű Mark Twain-regény többedik filmváltozatában.
A 70-es évek második felére ugyan már idősnek számított a szuperhős szerepekhez, azonban aktivitása így sem csökkent. Továbbra is látható volt a 80-as évektől különböző televíziós műsorokban, valamint narrátori feladatokat is örömmel elvállalt.
A politikából sem maradt ki már színész karrierje kezdetén, a demokraták érdekeit szolgálta és hangoztatta. Ellenezte a vietnámi háborút, továbbá nem tetszését adta a faji megkülönböztetés ellen is. Ahogy teltek az évek, úgy a politikai nézetei is megváltoztak és inkább a konzervativizmushoz felé közeledtek.
1988-ban prosztatarák miatt kapott kezeléseket, majd Alzheimer-kór diagnosztizáltak nála 2002-ben. A média szerint ekkor már állapota aggodalomra adott okot, azonban ezeket folyamatosan cáfolták a hivatalos közlemények. 2008. április 5-én hunyt el, több mint egy évtizednyi betegeskedés után. Családja eleinte nem hozta nyilvánosságra halálának okát, azonban egy hónappal később kiderült, hogy tüdőrákban halt meg.
Április 12-én tartották a temetését, amelyen több mint 250-en vették részt. Jelen volt köztük Nancy Reagan, Arnold Schwarzenegger, Olivia de Havilland, Keith Carradine, Pat Boone, Tom Selleck, Oliver Stone, vagy Rob Reiner és Christian Bale.
Temetését a az Episcopal Parish of St. Matthew’s templomban tartották, ugyanott ahol Heston korábban rendszeresen imádkozott, valamint az 1980-as években vallási szolgálatokban is részt vett. Heston holttestét elhamvasztották és hamvait a családjának adták át.
Forrás:
Wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Charlton_Heston
Index: https://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/heston0406/
NLC: https://nlc.hu/ezvan/20080407/charlton_heston-tol_bucsuzunk/