Prince

A szakértői vélemények alapján Prince fájdalomcsillapító túladagolás következtében halt meg. Az 57 éves korában elhunyt énekest elhamvasztották, és egy zártkörű szertartás keretein belül búcsúztak tőle családtagjai és barátai Minneapolis- i otthonában. Az énekes háza előtt várakozó rajongóknak Prince basszusgitárosa, Larry Graham egy  pólóval, valamint egy cd-vel összeállított ajándék dobozzal köszönte meg az együttérzésüket. Hogy hol temették el Prince hamvait, nem hozták nyilvánosságra. Zártkörű, 500 fős búcsúztatást tartott Prince vallási közössége is, a Jehova tanúi a Minnetonkában lévő Kingdom Hall nevű templomukban. Itt kiemelték, hogy Prince legnagyobb öröme az volt, ha terjeszthette közössége hitét. Állítólag ő maga is gyakran kopogtatott be idegenekhez, hogy meggyőződéséről beszéljen.  

A rajongóknak adott ajándékdoboz Prince temetésén

kép forrása:Splash news

Freddy Mercury

1991. november 24-én halt meg Freddy Mercury, a HIV vírus következtében fellépő tüdőgyulladás következtében. Temetése, iráni szülei kérésére zoroasztriánus szertartás szerint zajlott, bár Mercury nem volt híve a vallásnak. Elton John, Dave Clark, David Bowie is részt vettek a szertartáson. A búcsúztatást és a temetést is zárt körben tartották, a rajongók nem vehettek részt rajta. Pontos nyughelyét is homály fedi. Állítólag a  Nyugat-Londonban lévő Kensal Green temetőben hamvasztották el, és úgy tartották, hogy a hamvakat egykori élettársa Mary Austin kapta meg. A Daily Mirror beszámolója szerint nemrégiben ebben a temetőben valaki emléktáblát emelt Mercurynak. Az önmagát “M” -el jelző személy a “Bulsara emlékére” feliratot vésette az emléktáblára, valamint franciául azt, hogy “Minden szeretetemmel közel leszek hozzád”. A lap szerint a Bulsara, Freddy Mercury születési nevére utal( Farrokh Bulsara), az “M”pedig egykori élettársára,  Mary Austinra. Volt szerelme nem erősítette meg az újság állításait. Már korábban is állították, hogy Farrokh Bulsara néven temették el az énekest, de a világban három helyen is áll ilyen feliratú emléktábla.

Elton John, Freddy Mercury temetésén

kép forrása: Alamy

Amy Winehouse

Amy Winehouse több órája lehetett már halott, amikor testőre rátalált. A 27 éves énekesnőt 2011. július 26-án temették el Londonban, az Edgwarebury temetőben. Családja, barátai, 150 vendég részvételével. Kelly Osbourne a temetésre úgy tűzte fel a haját, ahogy Amy mindig is hordta, így emlékezve meg barátnőjéről. Zsidó szertartás keretein belül búcsúztatták az énekesnőt, testét elhamvasztották. A temetést Frank Hellmer rabbi vezette. Az ima után Amy apja beszélt lányáról, a gyerekkoráról, amit a “Jóéjt angyalom, aludj jól. Apa és anya örökké szeretni fognak” búcsúzóval zárt, utolsó dalként pedig az énekesnő kedvence a “So Far Away” szólalt meg.  A Golders Green krematóriumban hamvasztották el, ahol 2006-ban, tüdőrákban elhunyt nagymamáját is búcsúztatták. Korábbi kérésének megfelelően hamvait összekeverték nagymamája hamvaival. Az urnát egy feket- rózsaszín sírkő alá helyezték. A család ezután két napos shivát tartott, ami a zsidó hit gyász időszaka.

Kelly Osborne, Amy Whinehouse temetésén

Kép forrása: Reuters

George Michael

Az 53 éves korában elhunyt George Michaelt szűk körben temették el Londonban. A Highgate temetőben búcsúztak tőle családtagjai, barátai. A szívelégtelenségben, angliai otthonában elhunyt énekes testét az 1997-ben rákban elhunyt édesanyja mellé temették, majd a családi parcellában helyezték el.

kép forrása: mirror.co.uk

David Bowie

David Bowie 69 évesen, rákban halt meg. Nem akarta, hogy szerettei részt vegyenek a hamvasztásán, és nem szeretett volna nyilvános búcsúztatást sem. Így a családtagok zárt, szűk körű megemlékezést tartottak. Bowie a rajongóitól a Blacktar albumával búcsúzott el. Noha rendeztek a zenész tiszteletére koncerteket, ezek a családtól független kezdeményezések voltak. Végső nyughelyét titokban tartják.

kép forrása:mirror.co.uk