Karl Lagerfeld divattervező életében többször nyilatkozott arról, hogy halála után azt szeretné, hogy testét elhamvasszák, és keverjék össze édesanyja és egykori szerelme hamvaival. Egy későbbi beszélgetésben azt is hozzátette, hogy szeretné, ha imádott macskája is odakerüle hozzájuk. Lagerfeld 2019. február 19-én valószínűleg hasnyálmirigy rákban hunyt el. Szűk, a nyilvánosság kizárásával tartott Nanterrebeli búcsúztatója után elhamvasztották. Édesanyja és szerelme hamvai egy titkos helyen voltak, valószínűleg Lagerfeld kívánságát teljesítve, őt is oda temették. Tiszteletére a temetésre többen Chanelt viseltek.
Karl Lagerfeld saját elmondása szerint 1938-ban született Hamburgban, a Bild am Sonntag hetilap szerint viszont öt évvel fiatalította magát, és valójában 1933-ban látta meg napvilágot. Eredetileg Otto Karl Lagerfeldt néven, amiből az Ottot és a vezetékneve utolsó “ t “ hangját elhagyta. Édesapja gyártulajdonos volt, édesanyja hegedűművész. 1953-ban költözött anyjával Párizsba, ahol a Lycée Montaigne-ben tanult rajzot és történelmet. AZ IWS (International Whool Secretariat) nemzetközi rajzpályázatán nyerte el az első helyezettnek járó díjat, női gyapjú kabátjával. Ezután került a Pierre Balmain divatházhoz, ahol eleinte asszisztensként dolgozott. 1958-ban a Jean Patou-hoz ment, majd a Valentino, a Krizia, és a Fendi következtek. 1964-ben újra elment tanulni három évre egy művészeti iskolába, majd 1972-ben a nemzetközi siker is elérte fekete- fehér asszimetrikus kollekciójának köszönhetően. Elkerült a Channelhez, 1983-ban tervezett a Chloénak, és kijött saját brandjével is, Karl Lagerfeld és Lagerfeld Gallery néven. 2004-ben adja el márkáját a Tommy Hilfigernek. Színházi jelmeztervezőként is dolgozott, valamint vendégtanár volt a 80-as évek elején a bécsi iparművészeti egyetemen. Ő fedezte fel Ines de la Fressange-t és Claudia Schiffert. 1993-ban Claudián volt az a míder, amire a Koránból vett idézeteket hímeztek. Szókimondó stílus, sarkalatos vélemények és sokszor sértő vagy meghökkentő megjegyzések jellemezeték. Így például határozott véleménye volt a bevándorlásról. Elítélte Angela Merkel politikáját, szerinte elég bevándorló integrálódott már, teljesen felesleges volt újabb milliók előtt megnyitni a kaput. Hozzátette, hogy a szír és muszlim hitű bevándorlók nincsenek szívesen fogadva Európában. Macskáját nagyon szerette, olyannyira, hogy egy interjúban azt mondta, el is venné feleségül, ha lehetne.Choupettének saját könyve is megjelent, volt magánrepülőgépe és még kollekciót is elneveztek róla. Kritizálta Pippa Middletont, akinek szerinte csak a hátsófelét kéne mutogatnia, és Heidi Klumot is, akit kövérnek tartott. A modelljei soványsághoz való ragaszkodása oda vezetett, hogy két párizsi lány is belehalt a fogyókúrázásba. Ő maga 2001-ben leadott 13 hónap alatt 42 kilót .Szerinte olyan anyukák kritizálják a modellek vékonyságát, akik otthon ülnek a tévé előtt és chipset zabálnak. A nőjogi mozgalomnak is odaszúrt, mikor azt nyilatkozta, hogy Coco Chanell nem volt feminista, mert nem volt hozzá elég ronda. A melegházasságot támogatta, de a homoszexuálisok gyermekvállalását nem. Magánéletéről 2006-ban beszélt először. Az 1970-es évektől volt kapcsolatban Jacques de Bascher modellel, akivel állítása szerint nem volt köztük testi kontaktus. Ha pedig Jacques másokkal volt, például Ives Saint Laurennel, akkor félrenézett. Mindenről tudott, de sosem kérdezett. Bascher 1989-ben AIDS-ben halt meg. Lagerfeld harminc évvel később követte.
wikipedia:karl lagerfeld
mult-kor.hu: Elhunyt a világhíró divattervező, Karl Lagerfeld
index.hu: meghalt Karl Lagerfeld
femina.hu: karl Lagerfeld élete
instyle.hu:Karl Lagerfeld sosem szexelt igaz szerelmével
salon.com:Following Karl Lagerfeld’s Islamophobic rant, is it time we walk away from the designer?
wearyourvoicemag.com:Stop mourning oppressors: Anti-condolences for Karl Lagerfeld
urnabios.com: Celebrities are opting for no-fuss direct cremation instead of traditional burials
dailymail.co.uk: Karl lagerfeld goes out with style: Anna Wintour joins fashion high society to see Chanel legend creamted before his ashes will be ‘mixed with those of his mother and his one true love’